A MEDIÁCIÓ

ELŐNYEI

 

  • Gyors
  • Eredményes
  • Költséghatékony
  • Kockázatmentes
  • Civilizált
  • Kötetlen
  • A felek maguk döntenek

2017

2002

  • 2000-ben, még jogi egyetemistaként kezdtem dolgozni Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi ügyvédi irodájában és 2004 óta dolgozom munkajogi ügyeken és különféle jogvitákon.
  • Ügyvédként 2007 óta tevékenykedem ​és széleskörű tapasztalatra tettem szert a gazdasági- és munkajogi jogviták, tárgyalások és stratégiák kidolgozásában, okiratok szerkesztésében. Munkám során elsősorban cégeket képviselek, azonban mindenkor kiemelt figyelemmel az emberi vonatkozásokra, az általam képviselt cégek részéről eljáró egyének igényeire és elvárásaira.
  • Az ügyvédi munka megerősítette bennem a jogszabályok tiszteletét és kialakította bennem azt az óvatosságot, hogy mindig keressem az adott ügy alapjául szolgáló, esetleg még nem ismert jogi előírásokat.

KÖZVETÍTŐI VIZSGA

Az Igazságzügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékébe történő felvétel

TAPASZTALAT 

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM - JOG ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

Egyetemi Diploma

KÉPZETTSÉG

mediáció: Az idegeket IS kímélő megoldás

ügyvédként

peres képviselet, munkaügyi szakértő

szakmai BEMUTATKOZÁS

ÜGYVÉDI SZAKVIZSGA

Ügyvédként felvétel a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjainak sorába

DR. Vikor áron mediátor

LIFE & BUSINESS COACH


Aron Vikor © All rights reserved.

2012

2007

közvetítőként

gazdasági mediátor

  • Az ügyvédi munka vezetett rá, hogy a jogvitáknak a felek érdekeit nem mindig szolgáló hagyományos keretein - azaz a bíróság előtti pereken - kívüli alternatív vitarendezési megoldásokat kezdjem kutatni. 
  • 2011-ben szereztem meg a közvetítői tevékenységhez szükséges képzettséget és 2012-ben kerültem felvételre a közvetítői névjegyzékbe.
  • ​A szigorú szabályok közé szorított ügyvédi munkával párhuzamosan végzett közvetítői tevékenység segített abban, hogy megtanuljak nagyobb figyelmet szentelni a gyakran személytelen és merev jogszabályokon túli emberi vonatkozásoknak is.